
Új Mitsubishi márkakereskedés Baján!
Úgy gondoljuk, nem kis dolog, ha ezekben a nehéz években egy vállalkozás talpon tud maradni, különösen az autóipar területén, de hogy még fejlődni is képes legyen, az már igazán figyelemre méltó teljesítmény. Egy vállalkozás sikere sok mindenen múlik, elsősorban a szakmai hozzáértésen, de a jól megválasztott profil és sok-sok szerencse is nélkülözhetetlen hozzávalója az eredményességnek.
Vállalkozásunk, a Móczás Autóház Kft. kiemelkedő pályát mondhat magáénak. Az 1984-ben Baján alapított Autóházzal még használtautó és autóalkatrész forgalmazással indultunk Az azóta eltelt 28 év során fejlődésünk töretlen volt, és profilunkat is folyamatosan bővítettük. Az első autószalonunkat szervizszolgáltatással 1994-ben nyitottuk meg, és néhány év alatt a forgalmazott márka vonatkozásában kiemelkedő eredményeket értünk el. Mindez alapot teremtett arra, hogy hamarosan újabb márkával bővíthettük portfóliónkat. A terjeszkedés földrajzi értelemben is megvalósult, Baja után Kalocsán, majd Szegeden és végül ismét Baján nyitottunk újabb szalonokat a hozzájuk kapcsolódó márkaszervizzel. Ezzel mára egy négy egységből álló kereskedői lánccá nőtte ki magát a családi vállalkozásunk. De az egészséges elégedetlenség ott munkált továbbra is bennünk, és azon törtük a fejünket, mi legyen a következő lépés. Az elképzelést tett követte, és egy újabb álom megvalósítása.
A teljes hír letöltése PDF formátumban magyarul

Teljesül Marosi Ádám régi vágya
Csaknem két éve már, hogy a Mitsubishi Motors Vezérképviselete és Marosi Ádám, egy ambiciózus, tehetséges öttusázó sikeres együttműködése megkezdődött. A világhírű autómárkát forgalmazó cég mindig is fontosnak tartotta társadalmi szerepvállalását. Mivel is bizonyíthatná legmeggyőzőbben ezt a gondolkodásmódot, mint egy fiatal sportoló felkészülésének támogatásával, aki életmódjával, eredményeivel példaként szolgálhat a ma felnövekvő nemzedék számára.
Marosi Ádám, hazánk hétszeres világbajnoka, ötszörös Európa-bajnoka, kétszeres világkupa-győztes öttusázója kitartóan készül a londoni olimpiára, hogy régi nagy álmát beteljesíthesse. Az ifjú kora ellenére tapasztalt Ádám sportolói karrierjét 2006-ban egy súlyos lábsérülés törte meg, de a 2008-as hullámvölgy óta szakadatlan elszántsággal készül. A kemény munka hamar meghozta a várt eredményt, és 2009-ben aranyérmet szerzett a londoni világbajnokságon. Most, három évvel később, a londoni Olimpiai Játékokra készül hazánk egyik legeredményesebb öttusázójaként.
Ádám felkészülését 2010 júniusa óta segíti modelljeivel a Mitsubishi hazai importőre. Az öttusa összetett sportág, és ez a versenyekre történő felkészülésben is megmutatkozik. Naponta több helyszínen, a város különböző pontjain edz, az autó által jelentősen lerövidül a telepek közötti utazás ideje, így a felszabadult időt pihenésre, regenerálódásra tudja fordítani. A felszerelések mennyisége, illetve súlya sem elhanyagolható, melyeket szintén magával kell cipelnie. Marosi Ádám elsőként egy 1.8-as Lancer Sportback modellt használt, majd a múlt évben egy sportos Mitsubishi Colt Ralliart-ba ült át. A Colt a 150 lóerős motorjával remek és fürge partnere lett feszített napirendjében. Kis mérete miatt könnyen manőverezhető a város zsúfolt utcáin, ugyanakkor 1,5 literes turbómotorjának köszönhetően rendkívül gyors is.
Nem szeretnék elégedetlen lenni, de amióta megpillantottam a Mitsubishi legújabb típusát, az új városi terepjárót, az ASX-et, azóta nem tudom kiverni a fejemből! - így beszélt a minap legújabb vágyáról az eredményes sportoló.
A Mitsubishi Motors úgy döntött, hogy felfelé ívelő sportszereplése és az olimpiai kvóta megszerzése után az idei évben megajándékozza pártfogoltját egy Mitsubishi SUV-val, ezzel is hozzásegítve a zavartalan felkészüléshez. Kijelenthetjük, hogy a vagány kiállású, sportos Mitsubishi ASX tökéletesen illik majd karakteréhez és életstílusához, ugyanis akár a lovarda megközelítéséről, akár egy hegyi futópálya eléréséről legyen szó, az ASX odaadó társa lesz a mindennapokban. Az autó magas felépítésének köszönhetően pedig a városi forgalmat is könnyedén átlátja majd Ádám.
Már kapcsolatunk kezdetén is fontosnak tartottuk Marosi Ádám támogatását, mert hiszünk benne, és abban az életfelfogásban, amelyet képvisel. Ádám egy szerény, de céltudatos sportember, aki méltóan képviseli márkánkat itthon és a világban egyaránt. mondta Mátrai Gábor a Mitsubishi Vezérképviseletének ügyvezetője.
Itt, az olimpiai felkészülés célegyenesében, a Mitsubishi Motors az általa biztosított Mitsubishi ASX-el szeretne Marosi Ádám újabb sikereihez hozzájárulni, és további motivációt adni számára.

Bemutatkozott a 2012-es Pikes Peak nemzetközi hegyi versenyen induló Mitsubishi Motors csapat és a vadonatúj, elektromos hajtású versenyautó
— Az i-MiEV Evolution modell rajthoz áll a Pikes Peak futamon —
Tokió, 2012. május 22. - A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) két elektromos hajtású járművel (EV) áll rajthoz a legendás Pikes Peak Nemzetközi Hegyi Verseny*1 Elektromos Hajtású Autók kategóriájában. Az MMC célja, hogy győzelmet arasson az i-MiEV Evolution modellel, a vállalat elektromos hajtású autójának*2 versenyváltozatával. Az MMC emellett egy sorozatgyártású i modellt is benevez a futamra.
1: Az amerikai Colorado államban rendezett futam időpontja 2012. július 3-8.
2: A modell neve más piacokon i-MiEV.
A teljes hír letöltése PDF formátumban magyarul

A Mitsubishi Motors megkezdi a „Global Small”/Mirage modell gyártását
Bangkok, 2012. április 23. - A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) bejelentette, hogy megkezdődött a vadonatúj „Global Small”/Mirage modell sorozatgyártása a Mitsubishi Motors Thailand (MMTh)* Laem Chabang üzemében; ez a termelőegység volt a gyártásindító ünnepség helyszíne is, ahol az MMC elnöke, Osamu Masuko mellett több jelentős személyiség is részt vett.
A teljes hír letöltése PDF formátumban magyarul

A Mitsubishi Motors előzetes bepillantást enged a legújabb ASX modellbe a 2012-es New York-i Nemzetközi Autókiállításon
Born, 2012. április 4. - 2010-es bemutatása óta mintegy 210 ezer darab ASX* modell talált gazdára világszerte ebből 110 ezer darab Európában és Oroszországban -, vagyis az autó globális sikernek bizonyult a Mitsubishi Motors Corporation (MMC) számára, akárcsak a vállalat által tervezett innovatív és rugalmasan alkalmazható Project Global** építési mód számára.
A teljes hír letöltése PDF formátumban magyarul